Hűvös reggelre ébredt a középkori Japán. Néhány madár már felébredt, és dalolva köszöntötte a napot, mely most villogtatta meg sugarait. Fénye betévedt a Keleti palotába, ahol ebben a pillanatban felsírt egy gyermek.

-        Michiyo-sama! Kislány lett! – tájékoztatta egy szolgálólány Kelet úrnőjét.

-        Köszönöm Natsu! Kérlek, add ide! – nyújtotta kezét az úrnő, majd mikor megfogta gyermekét, csitítgatni kezdte. – Lássuk, mi legyen a neved… - mosolygott Michiyo, majd egyik kezével eltakarta szemét, amelybe belesütött a felkelő nap. – Na nézd csak… A nappal együtt születtél… Legyen a neved Aiko! – erre a kislány elhallgatott, és gügyögve játszott édesanyja ujjával. Michiyo előszedett egy kis fiókból egy ezüstszínű medált, amin kelet címere volt rajta, és Aiko nyakába akasztotta.

Még aznap délután megtudta az egész környék, hogy az úrnőnek kislánya született.

3 évvel később ünnepséget rendeztek Aiko születésnapjára. Rengetegen vettek részt rajta. Az őrök nem is vették észre, amikor egy sötét árny beosont a palotába. Michiyo lement a kertbe a vendégekkel beszélgetni, és odaállította Natsut Aiko kiságyához, hogy vigyázzon rá. Natsu egy kis széken ült, amikor az ajtón belépett valaki. A lány fel akart kiáltani, de az idegen a kardjával megölte. Odalépett Aikohoz.

-        Kisasszony, ön abban a kiváltságban részesülhet hogy ön lesz zsarolásunk tárgya ahhoz, hogy átvegyük a keleti birodalmat… Ha már a nyugatit nem sikerült… - Aiko megérezve az idegen rossz szándékát, felsírt. Michiyo meghallotta a nyitott ablakon keresztül kislánya hangját, és egy csapat őrrel felrohant. Amit akkor látott, az szörnyű volt számára. Natsu saját vérében feküdt a földön. És egy macskaszellem kezében ott volt Aiko. Az idegen ott ált az ablaknál.

-        Add vissza Aikot! – kiáltott az úrnő kétségbeesetten.

-        A macskaszellemek vezérével tárgyalj erről! – húzta gonosz vigyorra száját a démon, majd kiugrott az ablakon. Az őrök utána.

-        AIKOOO! – kiáltott fájdalmasan az úrnő, majd térdre rogyott.

Az őrök este visszatértek, de a macskaszellemnek nyoma sem volt. Michiyo megtörten aludt el. „Bárcsak élne még Masao… Minden sokkal könyebb volna vele… Miért haltál meg, uram?” – gondolta az úrnő, majd nyugtalanul elaludt. Másnap reggel Michiyo halálhírét vitte egy hírnök szerteszét az környéken. Egész Kelet gyászolta az úrnőt és a lányát.

Valahol Kelet és Nyugat határán, ahol a párducszellemek törzse élt. Kagevara, a törzs vezetője idegesen nézte Aikot. Hamarosan megérkezett hozzá egyik kéme, aki elújságolta a „nagy hírt” miszerint Michiyo-sama halott. Kagevara megörült, hogy gondjainak vége.

-        Ez könnyen ment. – mondta, majd hívatta egyik szolgáját.

-        Menj, és szabadulj meg ettől a gyerektől! – mutatott Aikora. – Már nincs szükségünk rá. Mivel Kelet trónörökös nélkül maradt, ezért muszáj átadniuk nekem a vezetést.

A szolgáló fogta a gyereket, és kiment vele. Kagevara még utána kiáltott:

 - Vidd el jó messzire!

A démon úgytett, ahogy vezére parancsolta. Átment a nyugati területekre, ahol a gyereket lerakta a földre, majd előhúzta kardját, hogy végezzen vele. Már majdnem leszúrta, amikor is valaki egy karomcsapással megölte a szolgát.

 - Átkozott macska! Képes átjönni apám területére. Pfuj! – mondta egy kissé mély hang, majd feltűnt egy kutyaszellem. Hosszú ezüstszínű haja volt, homlokán egy sötétkék félhold. Arcán két-két bordó méregcsík. Fehér alapon piros virágos haorit viselt, fehér hakamával. Sárga-kék obija volt, és fekete csizmája. Tüskés páncélja és jobb vállán lévő fehér prémje nemesi származásra utalt. Amikor meglátta a kisgyermeket a fűben, gyanúsan méregette.

 - Hát ez meg ki lehet? – sétált oda hozzá, majd felvette. Visszagondolt az előbbi szituációra. „Csak nem ezt a gyereket akarta megölni az a rühes macska? De vajon miért? Ezt ki kellene deríteni… De mi ez itt a nyakában?” – látta meg a medált a démon.

 - De hisz ez Kelet címere! – kiáltott fel meglepettségében, majd elrohant apja, Inutaisho palotájához…

Folytatás következik…