Újra a kezdetek

1.

Kagome szülinapja: kezdődnek a bajok

Csak pár nap telt el, mióta Narakuval küzdöttek Inuyashaék. A csata után teljesen elvesztették a félszellem nyomát, úgy tűnt, hogy egy ideig nyugalom lesz a területeken. A kis csapat még mindig Kaede falujában tartózkodik. Miroku már teljesen felépült, Kagomenak is már csak kicsit fáj a lába, mivel még mindig érződik rajta a sav hatása. A lány ennek ellenére mégis készülődik valahová.

Miután összepakolt közölte a csapatával, hogy vissza kell mennie a saját világába, de nem mondta meg, hogy miért.

– De Kagome! Már majdnem elkaptuk Narakut, és most csak úgy itt hagysz minket?! – mérgelő-dött Inuyasha.

– Egyáltalán miért mész pont most vissza? – kérdezte Sango.

– Csak régen voltam otthon. Már biztosan aggódnak miattam. - hazudott a lány.

– Hát, ha ez a helyzet, akkor nem tartóztatunk fel. Viszlát! – ezzel tovább is állt a szerzetes.

– Rendben, akkor, sziasztok! Majd este visszajövök! – majd beleugrott a Csontok kútjába…

A modern világban nagy meglepetéssel fogadta a családja. A nagyapja és a kisöccse konfettit szórt mindenfelé, édesanyja pedig tortát tartott a kezében, 16-os gyertyákkal. Egyszerre elkiáltották magukat:

– Boldog születésnapot! – Kagome erre elmosolyodott, kimászott a kútból, felkapta Sotat, és erősen megölelte.

– Nővérkém, tegyél le! – mikor végre letette a lány, folytatta – Kerestek a barátnőid, és azt mondták, hogy délután meglátogatnak.

Bementek a házba. Kagome felment a szobájába, átöltözött, míg édesanyja megterített odalent. Pár perc múlva sötétkék szoknyában, és piros pulóverben jelent meg a konyhában. A lány mikor leért a földszintre, nem hitt a szemének. Az egész asztal be volt terítve a kedvenc ételeivel, mikből már olyan régen evett. A laktató ebéd, és a torta után, megérkeztek a barátnői, akik rögtön kérdezősködni kezdtek felőle és a „fiúja” után, majd kivezették a házból, és megkérték, hogy menjen el velük a városba. Sajnos már kezdett alkonyodni, pedig Kagome szeretett volna egy kis időt eltölteni a lányokkal, de nem maradhatott

– Már olyan régen jártál kint, gyere el velünk sétálni! – kérlelte Ayumi.

– Gyere csak! – majd, megfogta Yuka a kezét, és elkezdte a kapu felé húzni barátnőjét. Erre Kago-me hírtelen a hasához kapott, és köhögni kezdett. Persze csak színlelt.

– Bocsi, de rosszul érzem magam… Milyen parfümöt használsz? – közben a középkorban tartóz-kodó csapatára gondol, hogy nem fog visszaérni az ígért időben.

– Miért kérdezed?

– Mert a legtöbb parfümre allergiás vagyok, sajnos így nem mehetek veletek. Le kell feküdnöm, mert nemsokára már a kiütéseim is meg fognak jelenni. Szerintem ne maradjatok, mivel ez a fajta allergia, fertőző. Majd máskor, rendben? Khm! Bocsi, és sziasztok! – azzal megfordult és lassan bement a házba. – Sajnos hazudnom kellett nekik, de vissza kell mennem Inuyashaékhoz. Egyébként is nagyapának sokkal jobban megy a betegségek kitalálása… – gondolta.

Negyed óra múlva már teljesen útra készen állt. Elbúcsúzott a családjától, majd lemászott a kútba.

Eközben beesteledett. A középkorban azonban egyedül Kirara, Sango cicája, és Shippou várt rá. A kis rókadémon elmondta neki, hogy a többiek elindultak Naraku után, mivel megint feltűnt az aurája. A macska felvette az igazi alakját, mire Kagome és a kis szellem felültek, majd a csapat másik fele után indultak, a hegyek felé.

Inuyasha csapatán kívül más is megérezte Narakut, így Sesshoumaru és Kikyou is szintén a hegyek felé fordult. Inuyasha bátyja hamar közel került Kannahoz, ki egy barlangban rejtőzött el a kis Naraku bébivel, aki magában hordozza a félszellem halandó szívét. Pár perc múlva a nagyúr fel is fedezte a kristály segítségével a búvóhelyet. Rint és hű talpnyalóját Auhnal együtt biztonságosabb helyre küldte, mivel ők csak útban lennének az összecsapás alatt.

– De Nagyuram! Miért nem engeded, hogy hű szolgálód veled tartson ilyen veszélyes utadon? Rin tud magára…

– Jaken! – szakította félbe a könyörgést Sesshoumaru – Neked Rin mellett kell maradnod, egyéb-ként is, most nincs időm a nyavalygásodat hallgatni! Menj vissza hozzájuk! – parancsolt rá a szellem, és ezzel elindult a sziklaodú felé. Már majdnem elérte a bejáratát, mikor hírtelen a semmiből elékerült egy hatalmas ember formájú lény, mi rögtön rá is támadt. Kicsivel később a barlang nyílásánál megjelent egy fehér lány, aki különféle parancsokat mondott a szellemnek, majd eltűnt a sötétben. E-zen a területen elkezdődött a harc Naraku ellen.

Kikyou, a papnő a hegy másik oldalán járt, és haladt egyenesen Naraku sötét aurája felé. Az úton azonban több kisebb erejű szellemmel is találkozott, mik lassították az előrehaladásban. Mikor már igen közel volt a gonosz rejtekhelyéhez, meg kellett állnia. Egy hatalmas, és nagyon mély szakadék állt az útjában. Ahhoz, hogy át tudjon jutni a túloldalra, találnia kell egy hidat, vagy meg kell kerülnie, mert a lélekrablói nem tudták odáig követni őt az óriási gonosz energia miatt. Ezzel sajnos időt veszít.

Mikor Kagomeék utolérték a csapatukat, Inuyasha odafordította a fejét a lány felé, és ismét felesle-gesen jártatta a száját.

– Na végre! Már azt hittem, hogy soha nem érsz vissza! – morgott a félszellem.

– Jól van Inuyasha! Nem olyan könnyű lerázni a barátnőimet! De, ezen most ne vesszünk össze, mert egy hatalmas sötét aura közeledik felénk! Készüljön mindenki, mert az ékkövet is érzem! Nagyon gyors! – kiabálta vissza Kagome. Hirtelen elsötétedett az ég, a gonosz lelassított, majd megállt előttük. A feketeségből lassacskán kezdet kibontakozni két alak körvonala. Pár másodperc múlva már tisztán látszott Naraku, és Hakudoushi.

– Ti megint itt vagytok? Nos? Ha a Négy Lélek Szent Ékkövét akarjátok, tegyetek is érte valamit, mert eléggé unatkozom! – gúnyolódott Naraku. Eközben társára pillantott.

– Fogd be te mocsok! – kiabált vissza Inuyasha dühösen, és elővette a Tessaigát. Az ellenfél becsukta a szemét, és elmosolyodott.

– Jól van… Akkor kezdjük! – amint ezt kimondta, eltűnt mellőle Hakudoushi, és Sangoék mellett közvetlenül megjelent. Nem várta meg, míg a lány és a szerzetes feleszmélnek, rögtön rájuk is támadt.

– Miroku! Ti csak tartsátok fel, mindjárt végzek vele is! Rögtön utánad Naraku! – ezzel nekirontott a félszellemnek.

Sesshoumarunak eközben meggyűlt a baja Muryoumaruval. A büszke szellem ugyanis kissé alábecsülte ellenfele erejét. A lény még a közelébe se engedte Naraku szívéhez. Bármivel is támadta, semmi sem hatott, ráadásul a legtöbb nagy erejű csapását már elsütötte. Ha lassan nem talál ki valamit, akkor saját belátása szerint is, elveszítheti a küzdelmet, ami igen ritkán szokott megesni vele.

– Készülj a halálra! – kiabálta torka szakadtából Inuyasha, és gyorsan ellenfeléhez ugrott, a Tessa-igat fölemelte, és ezt üvöltötte – Szélborda! – A félszellem szerencsésen kikerülte ezt a támadást. Közben Sango és Miroku Hakudoushitól próbált megszabadulni, Kagome pedig Shippouval hátrébb húzódott, a sziklák felé, kiket folyton támadtak a kisebb erejű szellemek, amik csak özönlöttek a távolból. Azon-ban egyik támadás sem használt a legtöbb démon ellen, mivel többségük minden csapást ki tudott kerülni. Se a két lány bumerángja és nyilai, sem a szerzetes szelleműző igéi nem találtak célba.

– Ennyire vagytok csak képesek? – mondta kacagva Hakudoushi…  

Amikor Naraku kikerülte Inuyashát elmosolyodott, és azt mondta magában, miközben a félszellem újabb és újabb csapását védte, és kerülte ki: – He, ezzel nem jutsz sokra te dög! Már megfigyeltem a támadásaidat, úgy, hogy ez már nem használ!

Ekkor Inuyasha hírtelen nagy sebességgel kezdett el mozogni a sziklákon, úgy, hogy már Naraku is alig bírta követni a szemeivel. Váratlanul lecsapott ismét a szélbordával, majd a vasromboló lélekrablóval, és ezt ismételte hihetetlen gyorsasággal. Végül a szélbordát használta, mellyel nem ellenfelét, hanem a sziklákat találta el. Ezt szándékosan tette, mivel a leomló sziklatömegekkel maga alá temette Hakudoushit, és elterelte Naraku figyelmét. A félszellem ezt ki is használta, és telibe találta a Gyémántlándzsa csapásával. A meglepett ellenfél darabjaira esett szét az éles gyémántkristályok miatt, amik szitává szaggatták a testét, de ennek ellenére nem halt meg, csak meggyengült. Azonban, hogy mentse a bőrét odalebegett „társához”, ki lassacskán már kikászálódott a sziklatömbök alól.

Eközben Kikyou egy kicsivel sem jutott közelebb céljához, mivel sehol nem tudott átjutni a szakadékon. A papnő már kezdett fáradni a fiatal lányok lelkei nélkül, miket a lélekrablói szoktak hozni, ráadásul a gyenge szellemek egyre nagyobb csoportokba verődve közeledtek felé szünet nélkül, amik szintén próbára tették a lány erejét, mivel néhány rá is támadt. Egy démont kivéve, ki a veszélyforrás felé haladt. Kagura, a szélboszorka volt az. Őt is érdekelték a hegyekben zajló esemé-nyek. Kikyou azonban megpróbálta a nyilaival megállítani a nőt, de szerencsésen tovább tudott repülni. Ezek után a papnő nem folytatta tovább az útját Inuyasháékhoz, hanem visszafordult a hegy lábánál lévő erdő felé, mivel tudta, hogy ereje már a végét járja, és most nagyon is szüksége van a lé-lekrablóira.

Az idősebb testvér közben kezdett rájönni a hatalmas szellem gyengéjére. Megfigyelte, ha a démon fején lévő heget találja el, akkor az a támadás sokkal jobban érződik, mint a többi. Ezért körülbelül tíz perce csak erőtlenebb csapásokkal sújtotta ellenfelét, hogy erőt gyűjtsön a végső, mindent elsöprő támadásához, a Souryuhahoz. Amikor már úgy érezte, hogy itt az ideje ezt használni, megállt, majd szólt csapattársainak, hogy álljanak még hátrébb, mivel most nem fog senkinek sem kegyelmezni. Egy pillanat múlva már a Toukijint felemelve meredt ellenfelére, majd egy könnyű, és határozott lendítés-sel kék színű kardcsapás jelent meg, mi hatalmas sárkányformát öltött. Ez az alak tekergett egy kicsit Sesshoumaru körül, majd hihetetlen mennyiségű energiát felszabadítva villámként Muryoumarunak száguldott. A csapás telibe találta a szellemet, minek következtében az a földel lett egyenlő, teljesen megsemmisült.

Naraku megérezte, hogy nagy veszélyben van a szíve, ezért miután a tehetetlen Hakudoushit ma-gábaolvasztotta, faképnél hagyta Inuyasháékat, Kannahoz és a bébihez sietett. Jobban mondva csak akart menni, mivel a kutya ismét használta a Gyémántlándzsa csapást, hogy megállítsa az ellenfelét. Ez a támadás azonban nem csak az alakját visszanyert félszellemet, hanem a kezében szorongatott Négy Lélek Szent Ékkövét is eltalálta. Hirtelen rózsaszín fény töltötte be a környéket, majd a szent kő szilánkjaira hullott szét, mi egész Japánban szétszóródott. Ilyen helyek voltak például egy orvos házának fala és kertje, vagy pedig két szellemirtó lány melletti fa…

– Na, ezt jól megcsináltad! – mondta Shippou, kit fejbeütött ezért Inuyasha.

– Nem tehetek róla, hogy az az átkozott Naraku nem figyelt rá jobban! – sértődött meg a félszellem.

– Most már nem tehetünk semmit ez ellen, újra el kell kezdenünk a keresést.

– Ebben az egyben igazad van Miroku. – helyeselte Sango.

– Na? Akkor indulunk? – kérdezte Kagome, majd magában hozzátette – De vajon hová tűnt el megint Naraku?

Erre választ tudott volna adni Sesshoumaru, aki szintén látta az égen elsuhanó ékkőszilánkokat. Ugyanis a szellem észrevette, hogy amikor közeledett a barlang bejáratához egy szétszaggatott alak jelent ott meg, majd tűnt el nyomtalanul azzal a fehér lánnyal, és a szível együtt egy sötét felhőbe burkolózva.